8. fejezet

Én mondtam!

*Jenette*

A szemüvegem az éjjeliszekrényemen pihent a tokjában. Amikor felöltöztem, utána felvettem. Elég furcsa volt, mert már régen volt rajtam, de azért örülök neki, mert néha fáj a kontaklencsében a szemem. Felöltöztem ebbe (a szemüveget képzeld hozzá xDD):

Elindultam otthonról ki a reptérre, mivel Lisa írt üzit, hogy ott kéne várnom. A reptérre érve egyből megpillantottam Lisa-t. 

-Szia!-mentem oda hozzá, majd megöleltem.

-Szia! Mi ez rajtad?-kérdezte a szemüvegemre mutatva.

-Szemüveges vagyok, elfogyott a kontaklencsém és kénytelen voltam ebbe jönni.-vontam meg a vállam.

-Ez irtó jól áll neked!

-Komolyan?-kérdeztem, mert totálisan nem erre a válaszra számítottam.

-Persze. Tisztára te vagy!

-Köszönöm! Amúgy milyen volt New York?

-Irtó jó és egyszer neked is el kell jönnöd! Anyukád megvan?

-Meghalt.-hajtottam le a fejem.

-Te Úristen, Jenette! Mikor?-lepődött meg.

-2 hete.

-Nagyon nehéz lehet neked.

-Nagyon nem az.

-Hé, ha valami kell, akkor szólj. Hisz tudod, hogy rám számíthatsz!

-Köszönöm Lisa!-mondtam, majd megöleltük egymást.

Elmentünk Lisa-val a kedvenc kávézókba és egy hatalmas epres fagyikehely után elmentünk a plázába mozizni. Megnéztük a Nagyfiúk 2.-őt. A mozi után, a pláza előtt ketté váltunk. Épp elindultam, amikor hirtelen csörgött a telefonom.

-Haló!-szóltam bele.

-Szia Jenny! Patrick vagyok.

-Szia! Megtennéd, hogy nem szólítasz Jenny-nek?

-Ennyire utálod?

-Igen.

-Értem. Amúgy be tudsz jönni?

-Persze. Sietek.

-Köszi!

Letettem a telefont, majd elindultam a CBI központ felé. Amikor odaértem a portánál útbaigazítottak, igaz tudtam merre kell mennem. Amikor beértem az irodába Patrick ott volt meg a főnöknőci is.
-Jó napot!-köszöntem.
-Szia!-vágta rá totál egyhangúan.-Mond el neki.-nézett Patrick-re.
-Mégis mit?-néztem rá, mert nem gondoltam, hogy mit tervez.
-Van egy jó hírem és egy rossz hírem.-kezdte.
-Oké.
-A rossz hír az, hogy nagyapádék kérvényezik azt, hogy náluk helyezzenek el. A tárgyalás 2 hónap múlva lesz.
-És mi a jó hír?-kérdeztem, mert ezt valahogy sejtettem.
-A jó hír az, hogy New York-ba kell mennünk nyomozni és te is jöhetsz.
-Komolyan?-kérdeztem.
-Igen.
-Mikor megyünk?
-Holnap.
-EZ AZ!!!-mondtam, majd valami táncszerűséget ejtettem le, mert annyira örültem, hogy én is elmehetek New York-ba.
-Én mondtam!-mondta Rigsby.-Kérem a 20 dolláromat.-mondta, amjd Cho felé nyújtotta a kezét, mire a kezébe nyomott egy 20-ast.
-Tudni akarok róla?-kérdeztem Patrick-et, mire megrázta a fejét.
-Akkor menj haza, pakolj össze, mert nem akarom, hogy miattunk legyen fennakadás a reptéren.
-Oksi, megyek.-mondtam, majd adtam neki egy puszit és elmentem.
Egy kicsit furi, hogy Rigsby és Cho fogadtak valamin, annak viszont nagyon örülök, hogy New York-ba megyünk. Épp a bőröndömet akartam levenni, amikor a szekrény tetején már is volt nem csak a bőröndöm. Egy doboz ott. Levettem a dobozt, majd kinyitottam. Egy csomó boríték volt benne, biztosan levelek. Az összes tetején ez állt:

Anya írása volt. Nem tudom miért írt nekem ennyi levelet. Egy kicsit zavart. A borítékok közé be volt csúsztatva egy kép rólam és anyáról:

Még emlékszem erre. Igaz, kicsi voltam, de tisztán emlékszem rá. Éreztem, ahogy a könnyeim végig folynak z arcomon miközben a képet néztem és egyre jobban előjöttek az emlékek. A kép hátulján ez volt anya írásával:

"Minden kincsem itt van a szívemben, s minden érzés, mely belőlem vibrál a TE ajándékod."

Örökké szeretni foglak: Anyu

Ebből az egyetlen idézetből leesett, hogy a levelek a dobozokban nekem szólnak. Visszatettem a képet a borítékok közé, majd a tetejét a dobozra. Összepakoltam a  ruháimat az útra és az egyik kistáskám mellé odatettem a  dobozt is. Most már tudom mit fogok csinálni a repülőn. El fogom olvasni az összes levelet!

7. fejezet

Nagyon szeretlek!

*Jenette*

Másnap reggel elég unalmasan keltem. A ház üres volt, sehol senki. A papáék basznak rám már egy ideje, szóval elég jól megvagyok. Már lassan 2 hét telt el. Lisa már hazajött a nyaralásból, de dolgozik a munkahelyén, szóval csak délután tudunk találkozni. Ez a nap is szokásosan indult. A reggelim közben azonban hirtelen csengettek. Kinyitottam. A gyámügyes nyanya volt az.
-Maga mit keres itt?-kérdeztem.
-Érted jöttem.
-Mondtam, hogy engem nem fog elvinni sehová!
-Ó, dehogy nem!

~CBI központ~

Na újra itt! Tökéletes!
-Nos, Ms. McCurdy az anyja halála után el kellett indítanunk a gyermekelhelyezési tárgyalást. Mivel az édesapja nincs feltüntetve a születési anyakönyvi kivonatában, ezért a nagyszüleihez akartuk adni, ha nem kerül elő az édesanyja végrendelete.-magyarázta egy pasi.
-Az anyám írt végrendeletet?-kérdeztem.
-Igen, miszerint ha történne vele valami, akkor kijelölt egy személyt a gyámjául.
-Kit?
-Őt.-mutatott az ajtóra.
Az ajtón a szöszi lépett be.
-Ez most komoly?-kérdeztem.
-Igen. Patrick az apja én amíg be nem tölti a 18. életévét, addig kénytelen vele lakni.
-Hurrá.-mondta egy kissé lehangolóan.

~otthon~

-Most mi lesz?-kérdeztem.

Otthon voltunk, Patrick pedig hazahozott. Kezdek leszokni a szösziről. Vissza kéne szoknom rá, nem?

-Nem tudom.-mondta.

-Nézze, nekem nem kell az apáskodás! Tök jól elvagyok! Szóval hazamehet és élheti tovább az életét, vagy visszamehet dolgozni!

-Nem, még nem.-mondta, majd elkezdett körbe-körbe sétálni a házban.

Benyitott minden szobába, mindenhol körbenézett.

-Most mit keres?-kérdeztem, miután eluntam a mászkálását.

Nem válaszolt, csak bement a szobámba. Alaposan körbenézett, majd a szintetizátoron lévő lapokat kezdte nézegetni.

-Dalokat írsz?

-Csak ha nem tudok mit kezdeni magammal. 

-Tanár tanított meg zongorázni?

-Nem.

-Akkor ki?

-Anya. Még úgy 5 éves koromban. Nagyon szeretett ügyvéd lenni, de hobbi szinten ruhákat tervezett és a netről megtanult zongorázni is. 

-Aztán megtanított téged.-mondta.

-Igen.-bólintottam.

-Nézd, Jenette nem várom el , hogy együtt lakj velem, de nagyon szeretném, ha legalább felhívnál, hogy tudjam jól vagy-e.

-Fel foglak, de attól még itt kéne maradnod velem.

-Hogy?-nézett rám egy kissé hülyén.

-Azt szeretném, ha itt maradnál. Nem azért mert unatkozom, mert őszintén szét ver itt az ideg. Hanem azért, mert szükségem van rád!

-Gyere ide!

Közelebb mentem, majd csak úgy szimplán átöleltük egymást. Ha ezt a papa meglátná!...Úh... Akkor itt kitörne a 3. világháború.

~másnap~

Az este viszonylag nyugisan telt. Lisa elméletileg ma jön meg, aminek nagyon örülök, mert most nagyon szükségem van arra, hogy lefoglaljanak és nem akarom egész nap Patrick-et terhelni. Kimentem a fürdőbe, hogy betegyem a kontaklencsémet. Ja, még nem mondtam? Szemüveges vagyok, de utálom, ezért kontaklencsét használok. Kinyitottam a fürdőszobai szekrény ajtaját, de nem találtam sehol. Biztos elfogyott. De nem lehet, mert 2 héttel ezelőtt vettem újat és még kellene, hogy legyen. Kipakoltam az egész szekrényt. A pakolás Patrick szakította félbe.

-Mit keresel?

-A kontaklencsémet. 2 hete vettem és még kellene lennie.

-Eldobhatót használsz?
-Igen. Próbáltam a nem eldobhatót, de attól bepirosodott a szemem.
-Nagyon kéne neked?
-Perpillanat igen, mert találkozok a barátnőmmel, aki nem tudja, hogy szemüveges vagyok.
-Nem akarod elmondani neki?
-Mit?
-Azt, hogy szemüveges vagy.
-Nem tervezem.
-Pedig itt lesz az ideje.
-Gondolod?
-Kibírod. Estére hozok oksi?
-Köszi!
-Megyek dolgozni. Ha valami van, akkor hívj.
-Oksi. Szia!-mondtam, majd elment.
Éreztem, hogy a mai lesz életem legnehezebb napja.