7. fejezet

Nagyon szeretlek!

*Jenette*

Másnap reggel elég unalmasan keltem. A ház üres volt, sehol senki. A papáék basznak rám már egy ideje, szóval elég jól megvagyok. Már lassan 2 hét telt el. Lisa már hazajött a nyaralásból, de dolgozik a munkahelyén, szóval csak délután tudunk találkozni. Ez a nap is szokásosan indult. A reggelim közben azonban hirtelen csengettek. Kinyitottam. A gyámügyes nyanya volt az.
-Maga mit keres itt?-kérdeztem.
-Érted jöttem.
-Mondtam, hogy engem nem fog elvinni sehová!
-Ó, dehogy nem!

~CBI központ~

Na újra itt! Tökéletes!
-Nos, Ms. McCurdy az anyja halála után el kellett indítanunk a gyermekelhelyezési tárgyalást. Mivel az édesapja nincs feltüntetve a születési anyakönyvi kivonatában, ezért a nagyszüleihez akartuk adni, ha nem kerül elő az édesanyja végrendelete.-magyarázta egy pasi.
-Az anyám írt végrendeletet?-kérdeztem.
-Igen, miszerint ha történne vele valami, akkor kijelölt egy személyt a gyámjául.
-Kit?
-Őt.-mutatott az ajtóra.
Az ajtón a szöszi lépett be.
-Ez most komoly?-kérdeztem.
-Igen. Patrick az apja én amíg be nem tölti a 18. életévét, addig kénytelen vele lakni.
-Hurrá.-mondta egy kissé lehangolóan.

~otthon~

-Most mi lesz?-kérdeztem.

Otthon voltunk, Patrick pedig hazahozott. Kezdek leszokni a szösziről. Vissza kéne szoknom rá, nem?

-Nem tudom.-mondta.

-Nézze, nekem nem kell az apáskodás! Tök jól elvagyok! Szóval hazamehet és élheti tovább az életét, vagy visszamehet dolgozni!

-Nem, még nem.-mondta, majd elkezdett körbe-körbe sétálni a házban.

Benyitott minden szobába, mindenhol körbenézett.

-Most mit keres?-kérdeztem, miután eluntam a mászkálását.

Nem válaszolt, csak bement a szobámba. Alaposan körbenézett, majd a szintetizátoron lévő lapokat kezdte nézegetni.

-Dalokat írsz?

-Csak ha nem tudok mit kezdeni magammal. 

-Tanár tanított meg zongorázni?

-Nem.

-Akkor ki?

-Anya. Még úgy 5 éves koromban. Nagyon szeretett ügyvéd lenni, de hobbi szinten ruhákat tervezett és a netről megtanult zongorázni is. 

-Aztán megtanított téged.-mondta.

-Igen.-bólintottam.

-Nézd, Jenette nem várom el , hogy együtt lakj velem, de nagyon szeretném, ha legalább felhívnál, hogy tudjam jól vagy-e.

-Fel foglak, de attól még itt kéne maradnod velem.

-Hogy?-nézett rám egy kissé hülyén.

-Azt szeretném, ha itt maradnál. Nem azért mert unatkozom, mert őszintén szét ver itt az ideg. Hanem azért, mert szükségem van rád!

-Gyere ide!

Közelebb mentem, majd csak úgy szimplán átöleltük egymást. Ha ezt a papa meglátná!...Úh... Akkor itt kitörne a 3. világháború.

~másnap~

Az este viszonylag nyugisan telt. Lisa elméletileg ma jön meg, aminek nagyon örülök, mert most nagyon szükségem van arra, hogy lefoglaljanak és nem akarom egész nap Patrick-et terhelni. Kimentem a fürdőbe, hogy betegyem a kontaklencsémet. Ja, még nem mondtam? Szemüveges vagyok, de utálom, ezért kontaklencsét használok. Kinyitottam a fürdőszobai szekrény ajtaját, de nem találtam sehol. Biztos elfogyott. De nem lehet, mert 2 héttel ezelőtt vettem újat és még kellene, hogy legyen. Kipakoltam az egész szekrényt. A pakolás Patrick szakította félbe.

-Mit keresel?

-A kontaklencsémet. 2 hete vettem és még kellene lennie.

-Eldobhatót használsz?
-Igen. Próbáltam a nem eldobhatót, de attól bepirosodott a szemem.
-Nagyon kéne neked?
-Perpillanat igen, mert találkozok a barátnőmmel, aki nem tudja, hogy szemüveges vagyok.
-Nem akarod elmondani neki?
-Mit?
-Azt, hogy szemüveges vagy.
-Nem tervezem.
-Pedig itt lesz az ideje.
-Gondolod?
-Kibírod. Estére hozok oksi?
-Köszi!
-Megyek dolgozni. Ha valami van, akkor hívj.
-Oksi. Szia!-mondtam, majd elment.
Éreztem, hogy a mai lesz életem legnehezebb napja.